Másnap reggel nem éppen korai madárként ébredek. Sokat pislogva szokom hozzá az ablakon beszűrődő fényhez, majd felülök. Körbenézek, bár nem tudom miért. Lelökve magamról a lila takarómat mászok ki az ágyból és mezítláb, csupán fehérneműben indulok le a konyhába. És mint ahogy ez lenni szokott pont ilyenkor vannak vendégeink. Még kissé kócós hajamba túrok, miközben másik kezemet a szám elé emelem, hogy elrejtsem az ásításom. A parketta néhol megnyikordul, de már megszoktam, így álmosan csattogok tovább a konyha felé. Belököm az ajtót, és egyszerre két szempár szegeződik rám. Egy pillanatra ledermedek, de zavartságom leplezve lépek a hűtőhöz. Megköszörülöm a torkom, majd beszélni kezdek.
- Jó reggelt! Marie, ma be kell mennem dolgozni, nem tudom mikor jövök - pattanok fel a pultra egy joghurttal a kezemben.
- Mondj fel - feleli rám sem nézve.
- Segítek állást keresni - mosolyog rám Zayn.
- Nem kell, mert nem mondok fel. Egyenlőre nem találtam semmit, ami érdekelne - vonok vállat.
- Akkor majd keresünk - erősködnek. Csak megforgatom a szemem és inkább visszemegyek a szobámba készülődni. Mire felöltözöm, kisminkelem magam és rendet rakok, már késésben vagyok, így sietős léptekkel haladok fekete Convers-emben. Belököm az ajtót, majd bólintok egyet Sasha-nak. Bepakolok a helyemre aztán átöltözök, hogy ismét egy megalázó, mocskos napon legyek túl.
××
- Megjöttem! - kiáltom el magam, bár szerintem feleslegesen. A kedvem a béka segge alatt van, így inkább nem is keresem meg Marie-t. Felslattyogok a szobámba és ruhástól dőlök az ágyra. Végig gondolom a napomat, de megint ott lyukadok ki, hogy a prosti vagy a kurva nem elég kemény kifejezés rám. Kellene valami keményebb. Amely mások szivébe váj, és elkezdik értékelni a körülöttük lévő embereket, dolgokat, akármit. Amiből nekik kijutott, nekem nem. Csak egyszer szeretnék egy olyan emberrel találkozni, aki meg van elégedve azzal, amit elért, kedves és nem ítél el. Aki megérti, hogy miért csinálom még mindig ezt, amikor lenne más választásom. Aki érti mi játszódik le bennem, és aki mellettem tud állni annak ellenére, hogy ki vagyok. Kevés ilyen ember van a világon, nem hogy az életemben.
- Daen! - kiabálja valaki a nevem. A kopogás az ajtómon pár perccel később hangzik fel.
- Gyere - szólok ki fejemet a párnába fúrva. Hallom, hogy nyílik az ajtó, de ez nem elég, hogy odakapjam tekintetemet.
- Kész a vacsi - ül le hangj alapján ítélve Marie az ágy szélére.
- Nincs étvágyam - mormogom.
- De legyen - nevet fel.
- Komolyan Marie. Eddig volt, hogy hetekig nem ettem, erre jössz te és naponta 3-szor kaját nyomsz le a torkomon. Tele vagyok - emelem rá a tekintetem, de tovább markolom a párnát.
- Hát jó. Berakom neked a hűtőbe - adja meg magát, majd távozik a szobámból visszataszítva ezzel engem a maganyosságba és az önmarcangolásba. Visszadőlök a párnámba és mélyeket lélegezve merülök álomba, miután magamra rántom a takarómat. Reggel a nap sugarai ébresztenek. Felülök az ágyban, majd hirtelen a fürdőbe rohanok. Kicsit megnyugszok, amikor rájövök, hogy ez csak a menszeszem és nem belső vérzésem van, amit a tegnap után nem csodálnék. Félig vidáman ugrálok ki immáron bebiztosítva és átöltözve a szobámba, hogy dobjak egy SMS-t Sasha-nak, miszerint a hetet kihagyom a melóban. Ezután visszadőlök az ágyba, és a plafont kezdem bámulni. Agyamat újra elöntik a gondolatok. Nem tudok mit tenni ellene. Folyton Zayn jár a fejemben, és az, hogy mennyire kedves. Aztán eszembe jut, hogy mit mondott. "Segítek állást keresni". Fogalmam sincs mi a valódi szándéka, de jól esett.
