12. Fejezet: Shopping

Ráérősen kocsikázunk a plázáig. Odaétve azonban rájövünk, hogy nem ez volt életünk legjobb döntése ugyanis hatalmas embertömeg fogad. Kiszállunk a kocsiból, és megindulunk a plázához. Testek nyomódnak hozzám, akarnak fellökni  vagy éppen rángatják a kezemet, miközben az arcomba sikítanak. Érdekes helyzet az biztos. Beljebb érve meglátom a négy fiút, akik kiváltották ezt a hisztériát. Danielle próbál tovább vonszolni, de én megállok és együtt énekelek a tömeggel. Barátnőm beáll mellém, és mosolyogva int a pont arra néző fiúnak, aki szól a többieknek, így amikor vége a számnak egyszerre indulnak meg felénk. Mindenki lélegzetvisszafojtva és gyilkos tenkintettel kíséri végig a fiúk útját ahogyan megállnak előttünk.
- Danielle - tárja szét karjait Ashton, majd sorra köszöntik a lányt egy-egy öleléssel.
- Srácok, ő itt Daenerys. Daenerys, ők a 5 Seconds Of Summer - mutat be egymásnak Dani, mire a fiúk engem is megölelnek.
- És mit csináltok? - mosolyog Calum, miközben sorban beírják a telefonomba a számukat, mondván "Egyszer csapunk egy bazi nagy bulit, és szeretnénk ha ott lennél".
- Eleinte vásárlás volt a terv - neveti el magát Dani - De elnézve ezt a nagy tömeget, erre nem látok sok esélyt.
- Nos, szívesen veletek mennénk, de dolgunk van. Majd beszélünk - ölelnek meg újra, majd intenek és elmennek. Vagyis csak próbálnak, de a sikítozó lányok hamar körbeveszik őket. Mosolyogva megyek Danielle után, aki éppen az egyik bolt kirakját bámulja és arról mesél, mennyire jó az ízlésük van az itt dolgozóknak, majd betér a boltba maga után rángatva. Fogalmam sincs, hogy keresünk e egyáltalán valamit vagy sem, mindenesetre én is körbenézek. Nem éppen visszafogott ruhák, de tetszenek, így hagyom, hogy Danielle kiválassza ami szerinte "nagyon jól állna rajtam".

11. Fejezet: Danielle

Reggel nem igazán van kedvem kikelni az ágyból, hiszen imádok lustálkodni. De hét eleje lévén muszáj, hiszen be is kellene vásárolnom. Álmosan battyogok le a lépcsőn, majd mivel a kedd az újságos nap kiürítem a postaládát. Egy-két számlán és újságon kívül semmi sincs benne. A konyhában gyorsan melegítek magamnak kávét, beízesítem és azzal a kezemben állok ki a verandára. Csak bámulok magam elé, figyelem a többi embert. Nézem, ahogy sietnek, ahogy valakivel telefonon veszekednek, vagy ahogy a párjuk kezét fogva sietnek a gyermekük után. Mind boldogok, ha éppen nem is látszik. Mindenkinek van miért élnie, és ha élete egyszer mégis véget érne, van aki hiányolja. A bögrém lassan kiürül, így egy utolsó pillantást vetve a nyüzsgő utcára lezárom a gondolat menetem és bemegyek a házba. Elmosom a bögrém, majd felmegyek az emeletre és a pizsimet lecserélem egy kényelmes otthoni szettre. A fürdőben gyorsan fogat és arcot mosok, majd felteszek egy nagyon minimális sminket, kifésülöm a hajam. Ismét a nappaliba megyek, ahol aztán rájövök, hogy semmi tervem nincs mára, így ledobom magam a kanapéra és bekapcsolom a TV-t. Az értelmesség megint háttérbe szorult és kénytelen vagyok Spongebob-ot bámulni. Pár perc múlva a telefonom hangosan kezdi el játszani a szokásos Apple csengőhangot, én pedig felpattanva rohanok fel érte és veszem fel Zayn-nek a telefont.
- Szia - kezdek el újra lesétálni a laptopommal a hónam alatt.
- Szia - szól bele Danielle.
- Danielle. Hát te? - lepődök meg, amiért Zayn helyett ő szólt bele.
- Ráérsz ma?
- Miután szét untam a fejem szabad vagyok - nevetek.
- Van kedved elkísérni vásárolni?
- Most? - ráncolom a szemöldököm.
- Akár. De elmegyek érted.
- Tudod hol lakom?
- Zayn elmagyarázta - kuncog, majd hallom a háttérben az említett morgását.
- Rendben, akkor várlak.
- Jól van, szia - köszön el.
- Szia - bontom a vonalat.
Mosolyogva megyek fel, hogy ismét átöltözzek, és kiegészítsem a sminkem. Visszamegyek a nappaliba figyelve arra, hogy ne lépjek rá a szoknyám aljára. Az egyik fotelban várom Danielle-t, aki hamarosan meg is érkezik. Mielőtt megnyomná a csengő kirántom az ajtót, mire Dani keze félúton megáll, és az eszelős képem láttán őrült vihogásba kezd. A hangulat már jó.

Daenerys' outfits:

10. Fejezet: " Szerintem dobd ki a pirosítót"

- Köszönöm, hogy elvittél - mosolygok Zayn-re a házunk előtt.
- Nincs mit. Bírnak téged. Bár elég kellemetlen, ez a sok titkolózás - túr idegesen a hajába.
- Azt szeretnéd, ha elmondanám ki vagyok?
- Csak voltál, és nem igazán. Az egyenlő Liam és az én lebukásommal.
- És az neked is gond? - érdeklődök, mivel nem említett, hogy barátnője lenne.
- Nem akarom, hogy ez miatt egy másik képet alkossanak rólam - néz mélyen a szemembe. Csak megértően bólintok egyet, majd kezem a kilincsre helyezem.
- Aludj jól - fordulok még felé, majd puszit nyomok arcára és ott hagyom. A függöny mögül figyelem, ahogy zavarodottan hajába túr, majd beszáll a kocsiba és elhajt. Én ledobom a cipőm és a konyhába sietek, hátha ott találom Marie-t, de a ház üres. Felhúzott szemöldökkel pillantok a digitális órára. Még csak fél öt, vagyis Marie dolgozik. Egyedül vagyok itthon, és fogalmam sincs mit csináljak. Lassan felsétálok a szobámba, átöltözöm valami kényelmesebbe és laptopommal a kezembe megyek vissza a nappaliba. Amíg bekapcsol csinálok magamnak teát, majd a forró bögrével a kezemben ülök le a gép elé. Egyből a YouTube-ra megyek, és a keresőbe csak annyit, hogy Zayn Malik, mire ezer meg ezer találatot dob ki. Sorra nézem a videókat mind a koncertekről, mind az X-Factor-ról. Ugyanolyan ember volt, mint én most meg már millióan szeretik. Ez elképesztő. Rá kattintok a következő videóra, mely még a bootcamp idejéről. Táncolnak, de Zayn lemegy a színpadról és backstage-ben bújkál. Megmosolygom, amikor azt mondja nem szeret táncolni, és nem megy a színapadra, mert idiótan festene a többiek között.
- Ő sose fest idiótán - suttogom magam elé.
- Kicsoda? - szólal meg valaki az ajtóban. Odakapom a tekintetem, de szerencsémre csak Marie az.
- Áh, mindegy - legyintek, majd lecsukom a laptopom és feállok, hogy megöleljem. Szorosan karjaiba zár, majd mikor elválunk megsimítja az arcomat és a konyhába megy.
- Mit főzzek vacsira? - kiabál ki, mire megtámaszkodom az ajtó kereténél.
- Én nem vagyok éhes. Ma Zayn-ék megtömtek, mint egy kacsát - nevetek fel.
- Megbocsájtottál nekik? - ül le mellém, és kezét a vállamra helyezi.
- Még nem tudom.
Marie csak mosolyog, majd megpaskolva a vállam feláll és a konyhába megy. Figyelmem újra a képernyőre irányítom, és némán figyelem, ahogy Zayn megküzd önmagával. Apró mosollyal a szám sarkában hajtom le a laptop tejetét. A csengő megszólal, mire kényelmesen sétálok a bejáratig és nyitom ki az ajtót.
- Ezt ott felejtetted - nyújtja felém Zayn az ingem.
- Észre sem vettem - veszem el kezéből az anyagot - Köszönöm.
- Jóéjt Daen - mosolyog, majd feldobja a kapucniját, int egyet és ott hagy. Becsukva az ajtót megfordulok és egyenesen Marie szórakozott szemeibe nézek.
- Szerintem dobd ki a pirosítót - nevet fel, én az arcomhoz kapok. Lángol. Remek.

9. Fejezet: Ismerkedés

- És Daen, mivel foglalkozol? - teszi fel Harry azt a kérdést, ami hallatán gombóc lesz a torkomba és a kezem megremeg.
- Nincs munkám - köszörülöm meg a torkom.
- Előtte se volt?
- Nem - hazudok, mire Liam és Zayn kicsit megkönnyebülnek. Hát még én.
- És mivel szeretnél? - érdeklődik tovább El, miközben szájába tesz egy darab húst.
- Hát, igazából ezen még nem igazán gondolkoztam, de szívesen lennék felszolgáló. Szeretek emberek között lenni - mosolyodok el.
- Nem tudom. Én nem bírnám - rázza a fejét Niall. Elszörnyedt arcát látva mindenki kuncog egyet, majd a többiek folytatják az evést, én pedig megtörlöm a kezem a szalvétába jelezve, hogy nem birok többet enni. Zayn csak mosolyogva nyugtázza, hogy egész sokat ettem, a többiek csak megnézik a tányéromat, majd tovább esznek. Zavar a csend, de nem tudom mivel törhetném meg. Sokáig gondolkozom, de semmi nem jut eszembe, így hagyom. Pár perc múlva megszólal a telefonom, mire összerezzenek, majd lenémítom.
- Bocsánat, de ezt fel kell vennem - állok fel, és a nappaliba sietek.
- Szia Mark - veszem fel a telefont.
- Szia Daen. Meg van a munkád - újságolja.
- Máris? Alig két órája, hogy elköszöntünk - nevetek.
- Starbuck's-ban fogsz dolgozni - feleli figyelmen kívül hagyva elöbbi kijelentésem - A város közepén, ahova a legtöbb sztár jár.
- Jujj, de jó - tettetem a lelkesedést, mert ez nem igazán hat meg.
- Azt hittem örülni fogsz.
- Örülök, meg minden. Mikor kezdek?
- Egy hét múlva.
- Hétfőn?
- Igen.
- Oké, ott leszek. És köszönöm - mosolyodok el halványan.
- Ez csak természtes. Örülök, hogy kilábaltál ebből.
- Én is. Szia - bontom a vonalat, majd megfordulok, és visszamegyek a konyhába.
- A pasid volt? - érdeklődik Dani.
- Mi? Nincs barátom - nevetek.
- Azt hittem, hogy...
- Semmi baj. Az volt, aki talált nekem munkát.
- Milyen munkát? - kapja fel a fejét Liam, amin nem is csodálkozok.
- A belvárosi Starbuck's-ban. Azt még tudom, hogy pultos vagy felszolgáló leszek e, de jövő hétfőn kezdek - kortyolok bele az elém rakott limonádéba.
- Az tök jó - lelkesedik Zayn.
- Az ám - bólogatok. Az ebéd hátralévő része csendben telik. Én gondolataimba vagyok mélyedbe, a többiek pedig táplálkoznak. Ebéd után segítek a lányoknak elpakolni, amíg a fiúk bevetődnek a TV elé. Leszedem az asztalt, majd Danie-vel a mosogató mellé pakolunk, hogy Eleanor el tudjon mosogatni.
- És hogyan ismerted meg a fiúkat? - kérdezi hirtelen Danielle.
- Véletlen neki mentünk, amikor a rajongók elől rohantunk - jelenik meg hirtelen Liam az ajtóban, majd  besétál és egy hosszú csókot nyom barátnője ajkaira. Majd magahoz húzza a lányt, úgy hogy arcával felém néz, mire csak egy hálás pillantást vetek rá. Tudom, hogy nem miattam csinálta, hisz neki is nehéz lenne bevallani Dani-nek, hogy bedrogozva megcsalta.

8. Fejezet: "...a társaság a lényeg"

Igyekszem Mark-ot minnél hamarabb elküldeni, hogy még véletlenül, se találkozzon Zayn-nel. Megbeszéljük, hogy még a héten felkeres az állással kapcsolatban. A pénzemet egy borítékban a kezemebe nyomja, majd sok sikert kíván. Kinyitom az ajtót, hogy kitessékelhessem.
- Akkor majd hívlak - mosolyog, majd búcsúzóul két puszit nyom arcomra és elviharzik. Már épp csuknám be az ajtót, amikor megpillantom Zayn-t a kocsijának támaszkodva. Intek neki, hogy jöjjön be, amíg gyorsan összekapom a táskám, meg iszok egy pohár vizet. Szó nélkül lép be mellettem az ajtón. Követ a konyhába, de nem ül le, hanem az ajtófélfának dől.
- Ez ki volt? - érdeklődik.
- A főnököm.
- Mit akart?
- Kirúgott - engedem meg a csapot és alá tartom a poharat, amíg az megtelik vízzel - Kérsz inni?
- Nem, köszi. Mellesleg, ennek örülnöd kéne.
- Valahogy nem tudok. Ki tudja milyen állást szerez nekem. De azt hittem tudtad, hogy kirúg?
- Honnan kellett volna tudnom? - nevet fel.
- A manageredtől? - kérdezek vissza.
- És neki honnan kellett volna tudnia?
- Onnan, hogy miatta rúgtak ki - vonok vállat, majd nagyot kortyolok a vízből.
- Mi? - túr idegesen hajába.
Én csak vállat vonok, majd a poharat a mosogatóba helyezem, és felkapom a táskám.
- Akarsz még menni vagy elvettem a kedved?
- Mi? Dehogyis. Menjünk - igazítja meg a kabátját, majd félre áll, hogy előre engedjen.
Miután kilépünk az ajtón gondosan bezárom azt, majd a táskámba dobom a kulcsomat.
- Messze van? - érdeklődök, amikor a kocsihoz megy.
- Nincs.
- És miért nem megyünk gyalog?
- Azért - mutat az utca végére, ahol több rajongó közeledik.
- Oké - húzom el a szám, majd inkább gyorsan bepattanok a kocsiba.
Zayn gyorsan beindítja a kocsit, majd kiengedi a kézi féket, sebességbe kapcsol és elindul. Jobb kezét a kormányon, bal kezét a váltón pihenteti*, miközben kicsit felém dől, hogy jobb kezét kinyújthassa.
- Hova megyünk? - pillantok rá, amikor elhagyjuk a rajongókat és a fejemre tolom a napszemüvegem.
- Hozzánk. Nagy ebéd lesz, mindenkinek ott lesz a barátnője, vagy egy haverja és gondoltam meghívlak, ha nem gond.
- Umm, nem hinném, hogy tudok enni.
- Miért ne tudnál?
- Mert a szervezetem még nem nagyon állt rá arra, hogy naponta 5-ször eszek.
- Akkor majd eszel kevesebbet, de ha egyáltalán nem eszel az sem baj, a társaság a lényeg.
- Miért? - vonom fel a szemöldököm.
- Mi miért? - pillant rám egy percre, mielőtt bekanyarodik a felhajtóra.
Leállítja a motort, majd újra rám néz.
- Miért csinálod ezt? Miért érdekel, hogy mi van velem, vagy hogy vannak e barátaim?
- Daen, én tényleg kedvellek. Szeretnélek megismerni és segíteni neked.
- De miért?
- Mert részemről ez akár valami komoly is lehet - néz mélyen a szemembe.
Tekintetét hol szemeimre, hol ajkaimra vezeti, majd lassan kezd közeledni felém. Elég bizonytalanul, de az én arcom is megindul felé, majd ajkait enyémekre tapasztja. Lágyan csókol, sokkal lágyabban, mint a múltkor. Gyengéden alsó ajkamba harap, én pedig már épp megadnám neki a bejutást, amikor a ház bejárati ajtaja kicsapódik. Gyorsan elválunk, így az épp kijövők semmit nem láttak. Elpirosodva húzom végig nyelvem hegyét az ajkaim között, majd követve Zayn példáját kiszállok a kocsiból.
- Sziasztok - köszönök, miközben becsapom az autó ajtaját.
- Szia - köszönnek szinte egyszerre, majd Danielle és még egy lány megindul felém.
Danielle két puszival üdvözöl, a másik lány pedig megáll előttem és illedelmesen nyújtja a jobbját.
- Eleanor Calder.
- Daenerys Quenell - fogadom el, majd ő is ad két puszit.
Mosolyogva állok vissza Zayn mellé, aki kezét derekamra vezeti és úgy tol meg kicsit előre. Szemem sarkából hátra pillantok, de csak kacsint egyet és a bejárati ajtóra szegezi figyelmét. Eleanor után lépek be a már ismerős házba, majd dobom le a cipőmet, és a táskamat is felakasztom a fogasra, egyedül a telefonomat fogom a kezembe. A göndör fiú, azt hiszem Harry a nappaliba invitál, ahol mindenkinek meg van a helye, egyedül én állok ott totál szerencsétlenül és zavarban. Niall int, hogy mellette van még a karfán hely, így hát követve Louis példáját helyet foglalok az említett helyen. Mindenki hangosan sztorizgat, nevetgél én pedig csak kapkodom a fejem ide-oda, nem tudom számon tartani mikor ki beszél. Néha felnevetek egy-egy vicces részlet hallatán, de nem igazán tudok hozzászólni a témához. Az egyik nagy nevetés közben Niall a homlokát a karomhoz dönti, mintha ezer éve ismerne. Egy másodpercig tart csupán a meglepődöttség, a helyét átveszi az öröm, amiért ilyen közvetlenek és befogadóak velem kapcsolatban.
- Na vájúhoz! - csapja össze a kezét Niall, miután letörölte röhögéstől kibuggyanó könnyeit.

*direkt írtam így, mivel Angliában a sofőr ül a jobb oldalon.

7. Fejezet:"... és új életet kezdesz"

A napjaim felveszik a monotont. Az az egy hét gyorsan elmegy, és minden visszaál a régibe. Reggel felkelek, elmegyek "dolgozni", hazajövök, megpróbálok lenyomni valamit a torkomon, majd fürdés után lefekszek. Ennyi. Semmi extra  vagy irigylésre méltó, bár utóbbiból amúgy sincs már 2 éve. Pont ezért ér meglepetéskent, amikor hazaérve csörög a telefonom. A képernyőre pillantva kettős érzésem támad. Egyszerre örülök és óvakodom a dologtól.
- Szia - szólok bele az készülekbe.
- Szia. Zayn vagyok. Nincs kedved elmenni valamerre? - teszi fel a kérdést.
A karórámra pillantok és egy kis hezitálás után megadom magam.
- Benne vagyok. De hova?
- Az legyen az én titkom - nevet fel alig hallhatóan.
- Oké. Hova menjek?
- Elmegyek érted. Húzz valami egyszerűt. Fél óra és ott vagyok - mondja még, majd kinyomja a telefont.
Izgatott leszek. Ledobva a telefonomat az ágyra futom a szekrényemhez. Feltúrom a szekrényem, de persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott, semmi viselhetőt nem találtam. Már épp feladtam volna, amikor megtaláltam a tökéletes ruhát. Gyorsan magamra kapom az egyszerű darabokat, majd a fürdőben megigazítom a sminkemet. Elhaladva az egész alakos tükröm előtt megtorpanok. Teljesen szembefordulok vele, és úgy kezdem.el.vizsgalgatni magam. Híztam valamennyit, és az arcom is kipirosodott. Fényesebb a hajam és a szemeim sem olyan beesettek. Újra felvetődnek a kérdések, hogy megérdemlem e, de csak gyorsan megrázom a fejem. 'Anyuék is ezt akarnák. Hogy jó életem legyen.' Mosolyt varázsolok arcomra, felkapom a táskámat és a napszemüvegemet, majd egy utolsó mosoly után a tükörbe leindulok a lépcsőn. Épp hogy leérek csengetnek is. Még gyorsan megkeresem a kulcsom, mert Marie nincs itthon, és nagy lendülettel kinyitom az ajtót. De az áll ott, akinek kellene. Testemben szétárad az adrenalin, szívem hevesebben dobog.
- Mark, te mit keresel itt? - kérdezem félelemmel a hangomban.
- Beszélnem veled - feleli, majd kicsit félrelökve beengedi magát a házba.
Nagy levegőt véve csukom vissza az ajtót. 'Semmi különös nincs abban, ha a főnököd idejön és beszélni akar veled ugye? Csak nem.rúghat ki. A prostikat nem rúgják ki'. Gondolom én.
- Ki kell, hogy rúgjalak - sóhajt és idegesen a hajaba túr.
- Mi miért? - huppanok le a székre.
- Felkeresett az a két srác managare, Will. Miért nem mondtad, hogy megerőszakoltak az istenért? Meg tudtuk volna előzni ezt az egészet.
- Én... Sajnálom.
- Én nem. Többé nem vagyok munkaadód. Keresel egy másik állást, és új életet kezdesz. Keresek neked munkát és minden oké lesz. Elfelejted ezeket az időket. Hidd el. Sikerülni fog - fogja meg tehetetlenül asztalra dobott kezeimet. Nem tudom mit tegyek. Mindesetre Marknak igaza van: egy új élet kapujában állok.

6. Fejezet: "Mondj fel!"

Másnap reggel nem éppen korai madárként ébredek. Sokat pislogva szokom hozzá az ablakon beszűrődő fényhez, majd felülök. Körbenézek, bár nem tudom miért. Lelökve magamról a lila takarómat mászok ki az ágyból és mezítláb, csupán fehérneműben indulok le a konyhába. És mint ahogy ez lenni szokott pont ilyenkor vannak vendégeink. Még kissé kócós hajamba túrok, miközben másik kezemet a szám elé emelem, hogy elrejtsem az ásításom. A parketta néhol megnyikordul, de már megszoktam, így álmosan csattogok tovább a konyha felé. Belököm az ajtót, és egyszerre két szempár szegeződik rám. Egy pillanatra ledermedek, de zavartságom leplezve lépek a hűtőhöz. Megköszörülöm a torkom, majd beszélni kezdek.
- Jó reggelt! Marie, ma be kell mennem dolgozni, nem tudom mikor jövök - pattanok fel a pultra egy joghurttal a kezemben.
- Mondj fel - feleli rám sem nézve.
- Segítek állást keresni - mosolyog rám Zayn.
- Nem kell, mert nem mondok fel. Egyenlőre nem találtam semmit, ami érdekelne - vonok vállat.
- Akkor majd keresünk - erősködnek. Csak megforgatom a szemem és inkább visszemegyek a szobámba készülődni. Mire felöltözöm, kisminkelem magam és rendet rakok, már késésben vagyok, így sietős léptekkel haladok fekete Convers-emben. Belököm az ajtót, majd bólintok egyet Sasha-nak. Bepakolok a helyemre aztán átöltözök, hogy ismét egy megalázó, mocskos napon legyek túl.

                                         ××

- Megjöttem! - kiáltom el magam, bár szerintem feleslegesen. A kedvem a béka segge alatt van, így inkább nem is keresem meg Marie-t. Felslattyogok a szobámba és ruhástól dőlök az ágyra. Végig gondolom a napomat, de megint ott lyukadok ki, hogy a prosti vagy a kurva nem elég kemény kifejezés rám. Kellene valami keményebb. Amely mások szivébe váj, és elkezdik értékelni a körülöttük lévő embereket, dolgokat, akármit. Amiből nekik kijutott, nekem nem. Csak egyszer szeretnék egy olyan emberrel találkozni, aki meg van elégedve azzal, amit elért, kedves és nem ítél el. Aki megérti, hogy miért csinálom még mindig ezt, amikor lenne más választásom. Aki érti mi játszódik le bennem, és aki mellettem tud állni annak ellenére, hogy ki vagyok. Kevés ilyen ember van a világon, nem hogy az életemben.
- Daen! - kiabálja valaki a nevem. A kopogás az ajtómon pár perccel később hangzik fel.
- Gyere - szólok ki fejemet a párnába fúrva. Hallom, hogy nyílik az ajtó, de ez nem elég, hogy odakapjam tekintetemet.
- Kész a vacsi - ül le hangj alapján ítélve Marie az ágy szélére.
- Nincs étvágyam - mormogom.
- De legyen - nevet fel.
- Komolyan Marie. Eddig volt, hogy hetekig nem ettem, erre jössz te és naponta 3-szor kaját nyomsz le a torkomon. Tele vagyok - emelem rá a tekintetem, de tovább markolom a párnát.
- Hát jó. Berakom neked a hűtőbe - adja meg magát, majd távozik a szobámból visszataszítva ezzel engem a maganyosságba és az önmarcangolásba. Visszadőlök a párnámba és mélyeket lélegezve merülök álomba, miután magamra rántom a takarómat. Reggel a nap sugarai ébresztenek. Felülök az ágyban, majd hirtelen a fürdőbe rohanok. Kicsit megnyugszok, amikor rájövök, hogy ez csak a menszeszem és nem belső vérzésem van, amit a tegnap után nem csodálnék. Félig vidáman ugrálok ki immáron bebiztosítva és átöltözve a szobámba, hogy dobjak egy SMS-t Sasha-nak, miszerint a hetet kihagyom a melóban. Ezután visszadőlök az ágyba, és a plafont kezdem bámulni. Agyamat újra elöntik a gondolatok. Nem tudok mit tenni ellene. Folyton Zayn jár a fejemben, és az, hogy mennyire kedves. Aztán eszembe jut, hogy mit mondott. "Segítek állást keresni". Fogalmam sincs mi a valódi szándéka, de jól esett.

#thankyouu

Elképesztőek vagytok. Alig van fent pár rész és már 108 oldalmegjelenítésem van !! Ez valami csodás. Ti vagytok a legjobbak <3 :*

Achtung!

Tudom, nagy szemétség, de szüneteltetem a blogot. Amint túlleszek az írásbelin megpróbálom bepótolni a részeket, és kicsit előre megírni őket, így nem lesz probléma. Addig is legyetek jók (ha tudtok lalala)

    Renn H. xx

I really sorry!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen régóta nem volt rész. Nem akarok itt is rizsázni a  másik blogomon már leírtam az okokat. Azt azért elmondom, hogy a rész fele már megvan és ha minden jól megy akkor nem sokára egy új alkotást is olvashattok majd Tőlem és a Legjobb Barátnőmtől /a neve nem publikus :D/.

Love you guys:

  Renn xx

<3

5. Fejezet: "Sajnálom"

- Sajnálom - szabadkozik Zayn azonnal, amint beérünk a szobájába.
- Ugyan, nem tudhatta egyikőtök sem - legyintek valamivel nyugodtabban.
- Figyelj, nincs kedved egyszer eljönni egy koncertre?
- Nekem? - mutatok magamra, mire bólint - Inkább ne égesd magad egy prostival - fújtatok.
- Mi van?! - rázza a fejét.
- Jajj, Zayn. Mit játszod? Ezen nincs mit szépíteni. Aki pénzért fekszik le másokkal, az prosti. Ez van - vonok vállat, mintha nem is érdekelne, pedig nem igy van.
- Aki megjátssza magát az te vagy - motyogja.
- Miért is? - nevetek fel erőltetetten.
- Eltakarod az érzéseidet, pedig nem is kértem. Csak legyél önmagad - sóhajt.
- Oh, szóval nyíljak meg neked? - éreztetek egy picit szarkazmust a hangomban.
- Ezt nem várom el. Csak ne színészkedj - von vállat, mintha lezártnak tekintené a témát - Nézünk valamit?
- Mit?
- Harmadnaposok?
- Az mi? - húzom fel a szemöldököm.
- Vígjáték. Semmi extra - nevet, és előveszi az ágya alól a laptopot.
- Oké - mosolygok és mellé helyezkedem az ágyon.
Villámgyorsan kattint a böngészőre, ahol egyből a Twittere jön be. Elkerekedett szemmel nézem, ahogy kicsit körülnéz. Millió követő, több száz ezer fav, meg tweet annál is több üzenet. Gyorsan megnyit egy új fület, és a googlera megy. Rákeres a címre és hosszas keresgélés után elindul a film. Az elején ugyan nem értem, mi akar ez lenni, puszta nyáladzás az egész, de pár perc múlva felnevetek, Zayn mellettem ugyanígy. Sokáig kuncogok a kis bakin, ő pedig csak mosolyogva figyel. Arcvonásai lazák, és jókedvűek.

                                          ××

- Hát ez rohadt nagy - törlök le egy könnyet, mely a röhögéstől csordult ki a szememen.
- Imádom ezt a filmet - néz rám, miközben lehajtja a laptop tetejét.
A csend ráül a szobára, de most nem próbálom megtörni.
- Nem vagy éhes vagy szomjas? - kérdezi végül ujjait ropogtatva.
Odanyúlok szétszedem kezeit, mert utálom, ha ropogtatják.
- Szomjas - bólintok, amikor mosolyogva szemébe nézek.
- Oké, akkor menjünk - pattan fel, kirántva kezeit az enyéim közül.
Én is felállok és megindulok után. Nem kapcsolunk villanyt, gondolván, igy izgibb a lemenetel. Csak abba nem gondolok bele, hogy neki a rutin teszi, hogy nem rúg bele mindenbe. Nevetve megyek tovább, Zayn pedig kuncog a szerencsétlenségemen. Szép lassan eljutunk a konyháig, de az utolsó pár méternél már fogja kezem, hogy vezessen. Az üres folyosón magabiztosan húz előre, miközben hátrafelé lépdel a holfényben, amikor megbotlik és hátra esik. Természetesen engem is ránt magával, így mellette landolok rántva magammal a fogast. Fulladozunk a nevetéstől, amikor halljuk, hogy több ajtó is csapódik egyszerre. Mindent a földön hagyva állunk fel, és bújunk be a konyhába, ahol kicsit kiugrik a fal.
- Ha betörő, akkor hol van? - suttog valaki, azt hiszem Louis.
- Bárhol lehet - suttog vissza Liam, de már közelebbről jön a hang.
Izgalmamban nevetnem kellene, de Zayn befogja a számat.
- De nem ment el mellettünk - suttog ezúttal Harry.
- Honna tudod? Ember, sötét van - hallom Liam hangját a konyhaajtóból.
Kihasználva a figyelmetlenségüket megszólalunk.
- A lelkeiteket akarjuk!
- Jézusom, ne vidd! - kiabál Louis.
Hirtelen fény gyúl, ami egynelő a lebukással és azzal, hogy a három fiú meghökkenve néz ránk, amíg mi szakadunk a röhögéstől.
- Most komolyan? - rakja le Liam az asztalra a vázát.
- Látnotok kellett volna az arcotokat - mutatok rájuk.
- Totális siker - tartja Zayn a jobb kezét én pedig belecsapok.
- Totális baromság - feleli Liam kicsit dühösen, de mi csak tovább nevetünk.
Még egy kicsit beszélgetünk általános dolgokról, majd úgy érzem itt az ideje, hogy hazamenjek. Zayn ugyan felajánlja, hogy hazavisz, de a beszélgetés közben legurított tequila nem engedi.
- Akkor menjünk gyalog - mosolyog, és belebújik a cipőjébe én pedig csak bólintok.
Kilépünk az esti hűvősbe, és néma csendben indulunk el.
- Jól érezted magad? - érdeklődik kicsivel később.
- Rég nem nevettem ennyit - mosolyodok el az emlékeken.
- Ennek örülök - néz mélyen a szemeimbe, de zavarodattan elkapom a tekintetem és inkább a topánom orrát vizsgálom.
A csend újra úrrá lesz az utcán, csak a néha elsuhanó kocsi zaja szakítja meg. Lassan lépdelünk a nedves járdán, amikor támad egy ötletem. Előre sietek és a járdaszegélyen kezdek egyensúlyozni, amikor is megfogja a kezem, nehogy elessek. Rámosolygok, és ismételt zavaromban a betont kezdem vizsgálni. Legközelebb csak akkor emelem rá tekintetem, amikor a házunk elé érünk. Háttal állok az ajtónknak, Zayn pedig velem szemben.
- Köszönök mindent - túrok óvatosan a hajamba, hogy a könyökömmel ne csapjam meg.
- Semmiség. Valamikor megismételhetnénk - mosolyog.
- Rendben - viszonzom a gesztust.
Ismét csend lesz, amikor azt veszem észre, hogy ajkaink vészesen közelednek egymás felé. Mielőtt ajkait enyémekre helyezné megáll, és vár a megrősítésemre. Vágyakozón forrnak össze ajkaink. Kezét a mögöttem lévő falnak nyomja, a másikat pedig derekamon pihenteti. Az eső hirtelen kezd el szakadni, de semmi nem tud megzavarni minket. Amikor elválunk, Zayn zavarodottan hátrál.
- Sajnálom - nyögi és elsétál.
- Én nem - suttogom erőtlenül és bemegyek a házba.

4. Fejezet: Ismerkedés

Pár perccel később hallom a dudaszót, de nem mozdulok. A telefonom is csipog, jelezve az üzenetemet, de nem foglalkozok vele. Egyenlőre. Majd amikor Zayn ráfekszik a dudára, és percenként 5 SMS-t küld, akkor felkapomra magamta a ruháimat és papucsban kirohanok.
- Nem megyek.
- Már miért ne jönnél? - rázza a fejét - Mert félek - suttogom remélve, hogy nem hallja.
- Miért? - vált hangerőt.
- Még kérdezed? - beszélek továbbra is lehajtott fejjel.
- Ezerszer elmondtam, hogy nem én irányítottam a cselekedeteimet.
- Tudom, de... - akadnak meg bennem a szavak.
- De? - nyúl jobb kezével az állam alá, és gyengéden megemeli fejemet.
- Nem tudok bízni benned - vallom be szemébe nézve.
- Mit tegyek, hogy tudj?
- Bizonyíts.
- Akkor eljönnél velem? - érdeklődik, és közelebb von autónak dőlt testéhez.
- Hova? - nézek fel rá, és a kezeim hirtelen feleslegesek lesznek, nem tudom mit kezdjek velük.
- Hozzám. Beszélegetni - emeli ki az utolsó szót.
- Redben, csak felhúzom a cipőm - adom meg magam, és berohanva leveszem a pizsim, majd ténylegesen is belebújok a cipőmbe.
- Csini vagy - szólal meg, amíg az ajtót zárom be.
Lepillantok a ruhámra és elmosolyodom.
- Semmi extra - megyek mellé.
Azon kapom magam, hogy legszívesebben megcsókolnám. Sokáig nézem a telt ajkait. Olyan csábítóak, ahogy formálják a szavakat. Várj, formálják a szavakat?!
- Daen! - szólít meg.
- Ömm, mi? - rázom a fejem.
- Mondom, nem akarsz beülni? - mosolyog, és a nyitott kocsiajtóra mutat.
- Ja de, ne haragudj - hajtom le a fejem, és zavaromban inkább gyorsan bepattanok.
Ő is beszáll, majd beindítja a motort és kiáll a behajtóról. A csend kínos, így megkockáztatom megtörni.
- Bekapcsolhatom? - mutatok a rádióra.
Bólint, és kezünk egyszerre indul el a nagy gomb felé, és figyelmetlenségünk miatt találkoznak. Elpirulva rántom el a kezem, és kezemet alig láthatóan maszírozni kezdem ott, ahol hozzám ért. Mintha villám csapott volna belém. Közben a rádióban ismerős dallamok szólalnak fel. Én dúdolni, Zayn pedig énekelni kezd, amikor is homlokon csap a felismerés: ez az ő daluk. Ismét a rádióhoz nyúlok és hangosabbra tekerem.
"And I will hold you closer
Hope your heart is strong enough
When the night is coming down
We will find the way
Throught the dark
And you don't need
You don't need the worry
And you will see, is easy to be loved
And now you wanna be loved"
- Gyönyörű szám - nézek rá.
- Kössz - nevet.
Egy pillanatra rám emeli tekintetét, én pedig elveszek gyönyörű szép íriszeiben. A szám véget ér, és ő elkapja rólam a tekintetét, de én továbbra is őt figyelem.
- Nézd, én sajnálom a múltkorit.
- Hagyjuk ezt most. Kérlek. Már bocsánatot kértél, elfogadtam. Ha nem is teljesen, de megbocsájtottam - öltök magamra egy hamiskás mosolyt.
- Köszönöm.
- Mit?
- Hogy nem akarsz feljelenti, vagy valami más.
- Sosem voltam az a fajta. Haragot se tudok sokáig tartani. Ha nemnis csináltam semmit, akkor is bocsánatot kérek - vonok vállat.
- És ez milyen jó tulajdonság.
- Utálom.
- Akkor ez egy rossz tulajdonság - feleli halál komoly arccal, mire felnevetek.
Őszintén. Hosszú idő után elsőször.
- Megérkeztünk - szól úgy 5 perc csend után.
- Nahát. De szép. Egyedül laksz itt?
- Nem. A banda társaimmal.
- Luke is itt van? - dermedek meg ajtó nyitás közben.
- A kicsoda? - nevet zavarodottan.
- Luke. Tudod, a barna tüsis hajú gyerek ilyen körszakállas feeling-gel - mutogatok.
- Ja, Liam - nevet továbbra is, majd elkomolyodik - Itt lakik.
- Nem biztos, hogy be akarok menni - makacsolom meg magam.
- Már hogy ne szeretnél - nyílik ki az ajtóm és Luke-ot pillantom meg.
Vagyis Liam-et. Tök mindegy.
- Umm, szia - intek totál bénán.
- Nem harapunk - mosolyog.
- Aha. Nem így gondolom.
- Ugyan már. Előbb ismerj meg minket. Kérlek - néz rám Liam.
- Rendben. De csak mert ilyen szépen mosolyogtom - szállok ki mosolyogva a kocsiból.
- Mit kapnak a mosolyukért? - jelenik meg a lány Liam mellett.
- Inkább csak Zayn - dadogom, hisz nem akarom szétszedni Liam-et a barátnőjével.
- Értem - mosolyog - Danielle vagyok - nyújtja a kezét.
- Daenerys - fogadom el.
- Milyen szép neved van. Honnan jössz? - érdeklődik kedvesen, miközben belémkarolva húz a ház felé.
Ellenekezni se volt időm, így hát követem, Zayn-nel és Liam-mel a hátunk mögött.
- Írországból. Dublinban laktunk a szüleimmel 16 évig - hajtom le a fejem egy szomorkás mosoly kísérteben.
Danielle megáll az ajtó előtt, én pedig kihasználva az alkalmat felé fordulok.
- Hagyjuk ezt most kérlek.
- Persze - mosolyog és behúz a házba.
Az előtérben megpillantok egy csomó cipőt és kabátot, így bátorkodom kilépni a topánomból, de a fekete bőrdzsekimet magamon hagyom.
- Gyere - szól Zayn, amikor kicsit sokat időzök a képeken.
Belépek a nappaliba, ahol még három taggal bővűl a társaság. A három fiú előszeretettel nyomogatja az Xboxot, és csak egy pillantra kapják el onnan a tekintetüket, amikor Zayn krákog egyet. A fiúra kapják a szemüket, aki alig láthatóan felém biccent. Gyorsan megállítják a játékot, és rám koncetrálnak.
- Fiúk, ő Daenerys, Daen ők itt sorban Harry, Louis és Niall, aki szintén ír - magyarázza Liam.
- Te is ír vagy? - fordul teljes testével felém a szőke.
- Igen. Dublinban születtem - felelem.
- Daenerys - ízlelgeti a nevem, majd hirtelen vissza kapja rám kék szemeit - Nem a te szüleidet érte szerencsétlenség Dublin és Mullingar között? Jóban voltatok a szomszédommal.
Kate néni emlékére elmosolyodok.
- De - felelem nehezen.
- Sajnálom, nem akartam - mentegetőzik.
- Semmi baj. Már rég el kellett volna felejtenem őket - törlöm le azt a pár kibuggyanó könnyet.
- De.... - mondaná Niall.
- Gyere Daen. Menjünk fel - húz Zayn maga után, én pedig nem ellenkezem.

      Daen ruhája:

Csoport

Hejhóóó !! Aki vagy ezt, vagy a másik blogomat (katt!) olvassa, azt kérem, hogy lépjen be a CSOPIBA. Ott mindig megosztom majd a részeket és te is azt posztolsz amit szeretnél. :)

                Renn. xx

Novella

Bello Darlings !!

Tudom, kicsit késve, de amit erdetileg hozni akartam, az elsütötte volna a fő "poént" így írtam egy kicsit erotikusabbat. Ez a novella, majd bele lesz építve egy későbbi részbe, de szerintem a guszta részletek ott is kimaradnak majd, ha csak nem akarjátok, hogy benne legyen.
Jó olvasást ismét.

      Renn. xx

*- Zayn ne! Kérlek tegyél le! - kiabálok nevetve, amikor annak ellenére, hogy nem tud úszni, belerohan velem a jéghideg vízbe - Te nem vagy normális!
- Mikor voltam az? - kérdezi jogosan, mire csak nevetve nyomok egy puszit a szájára.
- Sose - felelem, majd kis ideig bámuljuk egymást, míg újra megszólalok - Zayn!
- Igen? - húz közelebb magához.
- Ígérj meg nekem valamit - nézek mélyen a szemébe.
- Persze. Mond csak.
- Ígérd meg, hogy mindig őszinte leszel velem. Én megbocsájtottam neked, most te jössz.
- Ígérem - néz a szemembe, és a nyomatíkosítás kedvéért kezeit elveszi derekamról és egyiket a szívére, másikat az égnek emeli.
- Ugye tudod, hogy az életeddel fogsz fizetni, ha mégse.
- Persze, hogy tudom. De erre nem fog sor kerülni, ne aggódj.
- Remélem - mosolyogok.
Ajkai hirtelen enyémekhez érnek, és lágyan megcsókol. Nyelve ugyan bejutásért könyörög, de nem adom meg, mert attól félek nem tudna.leállni. Meghitt pillanat ez. A nap pont megy le, mi pedig a Temze közepén állunk és egymást faljuk. Pár perc múlva elválunk, és homlokunkat összedöntve figyeljük egymást.
- Te is ígérj meg nekem valamit.
- Mit? - kérdezem, mert reménykedem, hogy valami csöpögős szöveget mond, amitől belefolyok a vízbe.
- Hogy egyszer eszel velem kézzel KFC-s csirkét - jelenti ki teljes komolysággal, mire lefagy arcomról a mosoly, és lehajolva kezembe merek egy kis vizet, majd ami menet közben maradt belőle a fejére locsolom.
Nos, igen. Ez körülbelül kettő cseppet jelent.
- Hű.... de meg lettem büntetve - nevet, én pedig sértődöttet játszva megyek ki a partra.
Ott ledőlök a törölközőmre, és úgy kémlelem az eget. Pár pec múlva Zayn, felém tornyosuló alakjával mindent eltakar, hajáról arcomra csöpög a víz.
- Szeretlek - suttogja.
- Én is - felelem hasonló hangerővel egy félénk mosolyt megresztve.
Orra enyémet érinti, amikor megcsókol, de most vággyaltelibb, mint a korábbi, és tekintve, hogy már senki nincs a parton, nem bánom. Nem éppen itt képzeltem el az elsőt, de így legalább különleges. Jobb kezét lassan csúsztatja le az oldalamon, miközben bal kezével továbbra is felettem tartja magát. Lábaimat felhúzom és kicsit feljebb tornázom magunkat a napernyő védelmébe. Hajába túrok, amikor áttér a nyakamra és nedves puszikkal lepi el azt, majd egy helyen megharapja és gyengéden szívni kezdi. Aprót sóhajtok, mire érzem, hogy elmosolyodik, de tovább csinálja. Én kezemet levezetem ágyékához, és párszor végisimítok férfiasságán, de elkapja onnan őket és összekulcsolva ujjainkat fejem főle helyezi. Ismét ajkaimat kényezteti, majd kicsit megharapja alsó ajkamat, mire ösztönösen nyitom résnyire számat, így nyelve kényelmesen befér a keletkezett résen, és kezdi el maszírozni az enyém. Sokáig faljuk egymást, míg elválunk és felsőtestemet kezdi kényeztetni. Aprót kuncogok, amikor rájön, hogy nem melltartó van rajtam, hanem a bikinim, így kikötni kell az anyagot és nem kikpacsolni. Percekig bajlódik vele, mikor is megunom és elszakadva mézédés ajkaitól bontom ki a felsőm csomóját.
- Kössz - dünnyögi a hasamba.
Felszisszenek, amikor vékony bőrömet fogai közé szorítja és ismét szívni kezd egy pontot. Vággyal telien túrok hajába, és erősen húzom fel magamhoz egy csókra, majd változtatok a helyzetünkön, és alulra száműzöm. Körmeimet oldalába mélyesztve csókolom meg, amíg ő fenekemet markolássza.
- Ó cica, eddig nem ismertem a szado-mazo énedet - morogja a számba.
- Fogd be és hagyj munkálkodni - válaszolom.
Elégedetten horkant egyet, és megadása jeléül leemeli rólam kezeit.
- Jó kisfiú.
Nevetve szántom végig nyelvemmel csupasz mellkasát, a gatyája szélénél azonban megállok, és vissza is megcsinálom az előző műveletet.
- Direkt csinálod? - próbálja takargatni keményedő férfiasságát.
- Igen - kacsintok.*

3. Fejezet: Bizonytalanság

Hey Darlings !!

Sajnálom, hogy kicsit lapos és semmit mondó lett, de mivel tegnap volt Valentin nap így gondoltam, hogy a videó mellé lesz még egy kis meglepi, ami délutánra várható.
Jó olvasást.

        Renn. xx

- Te mit keresel itt? - állok fel az asztaltól.
- Meg kell értened minket. - feleli.
- Jó, figyelj. Belátom nem teljesen a te hibátok, de mi lenne, ha leszállnátok rólam?! - akadok ki teljesen.
- Nem szállunk. Amíg meg nem bocsájtasz.
- Kedves..... - gondolkodok egy pillanatra a neven, amit Zayn korábban említett. - Luke!
- Liam, még mindig. - nevet.
- Akkor Liam. Az ilyet nem olyan könnyű a szőnyeg alá söpörni. Így is selejt vagyok. Majd ha bebizonyítjátok, hogy tudtok rendesek is lenni, és már nem nézek úgy rátok, mint valami kiéhezett szexállatokra, akik akárhol letepernének, akkor van miről beszélnünk. Most pedig kérlek távozz. - próbálom mellkasánal kicsit kiljebb tolni.
Nagyot sóhajt, majd zsebre vágva kezeit indul meg a kocsija felé, én pedig becsukom az ajtót, és nekidőlve csúszok le, míg fenekem a parkettát érinti.
- Miért velem történik ez? - nézek könnyeim mögül Marie-re.
- Csak jót akart. - simogatja a vállamat.
- Ha tudta volna kontrollálni magát, akkor nem lenne ez. - kezdek zokogni.
- Mit tettek veled?
- Nem akarok róla beszélni. - hajtom térdemre a fejem.
- Hidd el, könyebb lesz. Szóval ki vele. Mit tettek veled?
- Én... én. - kezdem, de a sírástól nem bírom folytatni.
- Gyerünk. - biztat.
- Kibilincseltek az ágyhoz, aztán... aztán pedig,.. kényszerítettek, hogy... - akadok el, és könnyeim még gyorsabban szátnják végig arcom. - Hogy. Orálisan kielégítsem őket. - próbálom szépen megfogalmazni magát a poklot. - Aztán kizárták a bilincset és lelöktek az ágyról, a számat bevertem a szekrény sarkába. Akkor.... akkor tört le a fogam. - állok meg a percre, majd erőt gyűjtve folytatom. - A hajamnál fogva visszarángattak, újra kikötöztek... és... nekem ez nem megy. - kezdek hisztérikus sírásba.
- Shhhhhh.... - csitít. - Add ki magadból.
- Betömték a számat és megerőszakoltak. Sikosító és minden nélkül. Annyira fájt. - szinte már sikítom a szavakat, majd tenyerembe temetem az arcom szégyenemben. - Azt se várták meg, hogy felizgulja.
- Ez nem a te hibád. Nem kell szégyenkezned.
- De többi erőszakot élveztem. Vagyis... nem mondanám erőszaknak. Csak kezdeti ellenállásnak a részemeről. - zokogok továbbra is. - Hogy került drog a szervezetükbe?
- Azt hiszem belerakrák az italaikba. A legerősebb partydrogot. Párduc a neve, vagy mi. Ha jól emlékszem, Zayn azt mondta, hogy agressziót vált ki az emberekből, és az itélőképességük teljes ronccsá válik. Olyanokra képesek, amikre egyébként soha. Nem érzékelik, hogy másnak rossz, amit tesznek. - magyarázza, és látom rajta, hogy erősen koncentrál a fiú szavaira. - Próbáld őket is megérteni.
- Megértem. De azt ne várd, hogy magam elé helyezzem őket a fontossági listán.
- Nem várom. - mentegetőzik.
- Rendben. Akkor folytathatnánk a vacsorát? - állok fel és letörlöm könnyeimet.
- Persze. - mosolyog, majd belém karol és a konyhába vezet.
Néma csendben fogyasztjuk el a vacsorát és pakolunk el, majd mosolyogva mindketten a szobánkba megyünk. Én gondolva egyet, rácsatlakozom a szomszéd Wi-Fi-jére, és úgy döntök csinálok egy Twitter-t, de előtte lecsekkolom a Facebook-omat. Játék felkérések halmaza vár, de ennyi. Más értesítésem nincs. Visszatérek a Twitterhez, majd pötyögni kezdek. Mivel a gépem lent maradt, így telefonon regisztrálok. Gyorsan beírom az adataimat, és pár perccel később, már a pipás emberkék nevét futom át.
- Zayn Malik - olvasom fel suttogva. - Szóval nem hazudott. Tényleg híres.
Gyorsan bekövetem, majd rámegyek az adatlapjára. Kiváncsian olvasgatom a tweetjeit. Sül róla, hogy szereti a rajongóit, és így nem is tűnik akkor pöcsfejnek. Végül bekövetem mind a négy társát is. Még egy picit nézelődök, amikor üzenetem érkezik. Fogalmam sincs ki az, de megnézem, majd remegő ujjakkal próbálom beírni a választ.
"Hi !! Ráérsz ma ??"
"Neked nem biztos..."
"Miért vagy ennyire elutasító ?"
"Nem vagyok. Csak nem bízok benned. Félek tőled."
"Pedig nem kellene. Ismerd meg az igazi Zayn-t. :)Tízre ott vagyok érted. xx" - írja még utoljára, majd, látom, hogy elköszönt a rajongóktól, miszerint aludni megy.
Én a telefonomon lévő órára pillantok, és elképedve veszem észre, hogy bizony fél órám van mindenre. Hiper gyorsasággal pattanok fel, és állok meztelenül a zuhany alá. Igyekeznem kell, mivel nem sokára itt van és még azt sem tudom, mit vegyek fel. A zuhany alól kimászva dobálom szét a ruháimat, amikor fejbecsap a felismerés. Pár órával ezelőtt elutasítottam őket, erre most csak csettint egyet és már ugrok is. Kezemben a ruháimmal ülök le az ágyra,  és a gondolatok hatalmukba vesznek.
'Hisz tudom, hogy nem direkt csinálták. Ráadásul jó embereknek tűnnek, az alapján, amit Twitteren mutatnak. Lehet, hogy adnom kellene egy esélyt? Nem, nem. Ha Zayn akar is tőlem valamit, tuti nem fogja megvárni, amíg bízni fogok benne. Annyira, hogy teljesen az övé legyek. Hogy lefeküdjek vele. Bárkit megkaphat, amit ki is használna. Ha már én nem fekszek le vele. Mondjuk megtörtént, de az nem volt különleges. Inkább aljas, mocskos és gonosz. Na és megalázó. Jézus, túl sokat gondolkodok! És ha ezt most mind kimondtam volna...'
Pittyeg a telefonom. Kábán megrázom a fejem, és feloldom a készüléket, majd megnyitom az üzeneteket. Vagyis csak próbálom, mivel gőzöm sincs, hogy hol vannak az üzenetek. Mind a négy oldalt végig járom, mire rájövök, hogy a képernyő alján, abban a kis menüsorban. Belemegyek, de semmi. Egy olvasatlanom sincs. Eltart egy ideig, mire rájövök, hogy ez a Twitter volt. Gyorsan belemegyek, és büszkén nézegetem az egyetlen egy követőmet, aki történetesen is Zayn Malik.

Egy kis meglepi :P

Hii Darlings !!

 Csináltam egy Trailert , hogy azért nagyjából tisztában legyetek a történet alakulásával. Igyekeztem mindent beleadni, és sajnálom, ha nem lett az igaz, de amint időm engedi, úgyis csinálok egy újat. :)
A részről:
Alakulóban van, nem kell aggódni (már ha van itt valaki), csak nem úgy van időm, ahogy elgondoltam, mert idén márciusban és áprilisban nyelvvizsgázni fogok, és nem könnyű. A hétvégére nem,de a jövő hétre remélem meglesz.

                 Pussz: Renn. xx

2. Fejezet: "Megérdemlem...?"

- Minden oké volt? - jön elém Marie fülig érő mosollyal.
- Persze. Látni kellett volna az arcukat. Olyan boldogok voltak. - húzom szomorkás mosolyra a szám, tudván, hogy egy darabig velem nem lesz ilyen.
- Akkor mi a baj? - fürkész továbbra is.
- Semmi. Csak.... elegem van már. Miért nem lehet rendes életem? Pont nekem kell így élnem. - fakadok ki.
- Jajj, kincsem. Milliószor felajánlottam már, hogy leszek a gyámod. - zár szoros ölelésbe.
- Én pedig számtalanszor megkérdeztem már, hogy miből. Neked is alig van. - szipogok.
- Azzal te ne foglalkozz. Nem a te dolgod.
- Dehogynem. Várj. - veszem elő a zsebemből a pénzes borítékomat, és több mint a felét a kezébe nyomom, alig hagyva magamnak pár bankót. - Az elmaradt lakbérek.
- Ugyan Daen. Te is tudod, hogy enélkül is lakhatsz itt. Nem kell fizetned. Dobjuk össze amink van, és legyünk a boldogok. Ami az enyém az a tiéd is. - nevet.
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Igen. Neked anyukára van szükséged, nekem egy lányra. Nem is tudom miért nem jutott ez előbb eszembe.
- Oké. Akkor viszont, most elmegyünk vásárolni a spórolt pénzemből. - húzom magam után Marie-t és bepattanunk a kocsiba.
Az ülés alól előveszem a zsákot, és hátradobom az ülésre.
- A kocsimban rejtetted el a pénzed? - ámul.
- Igen. Bíztam benned annyira, hogy ha netán meg is találod nem nyúlsz hozzá. Te nem az az ember vagy. - tolatok ki, majd a bevásárlóközpont felé veszem az irányt. - Szóval, kell falfesték, fafesték, kanapétisztító, egy új porszívó, képek, függönyök, új tányérok és kaja. Kihagytam valamit? - nézek Marie-re. - Oh igen. A telefonjaink, egy TV és két laptop.
- Minek ezek?
- Hát nekünk. Felújítjuk a házat és a következő fizetésemből új ruhákat veszünk neked. - magyarázom lelkesen.
- Oh.... de ezt a pénzt mire is spóroltad? - tapógatózik, amit kicsit sem bánok.
- Fősulira.
- Akkor miért akarod elkölteni?
- Mert. Majd az meg lesz oldva valahogy máshogy. Egyébként. Nem fogok felmondani.
- Dede. Felmondasz és keresünk neked rendes állást. - jelenti ki ellenállást nem tűr hangon.
- Jó, majd ha lesz más munkalehetőség, akkor felmondok. Addig nem. Kell a pénz. - parkolok le, és a táskáimból kiveszek egy kis pénzt, amit a pénztárcámba helyezek.
Ha besétálnák azzal a nagy pénzzel teli zsákkal, azt hinnék bankot raboltunk.

- Jézus, de elfáradtam. - dőlök le a kanapéra, miután az utolsó csomagot is behoztuk.
Természtesen nem bírom ki, így rögtön előveszem a laptopokat, és bekapcsolom őket. A mobil netet egyenlőre a dobozában hagyom, mert a szomszéd Wi-Fi-je is tökéletesen megfelel, amíg itthon vagyunk. A két MacBook egyszerre kezd bootolni, majd végül megadja magát, és a teljesen átlagos képernyőn bevillan a főoldal. Ikonok nincsenek rajta, így hát bekapcsolva a netet keresek vírusírtót, képszerkesztőt, és egyéb dolgokat, amik egy laptopra kellenek. Marie a konyhában főz, az újjonan vett dolgokból, amíg én a gépekkel szenvedek. Végül beállítom a hátteret, és a cuki kis matricákkal kipingálom őket.
"Tényleg ilyen gyorsan felemelkedtem volna? Hisz tegnap még éheztem."
A gondolatok cikáznak a fejemben, és szöget ütnek agyamban.
"Nem érdemlek ilyen életet. Nekem ez lett rendelve. Sokkal rosszabb."
Kinézek az ablakon. A nap lemenőben pirosra festve ezzel a halványkék eget.
- Daen! Kész a vacsi. - kiabál Marie, de nem mozdulok meg.
Egy darabig ülök ott mozdulatlanul, mire Marie kijön a konyhából, és csodálkozva néz.
- Minden rendben?
- Nem. Semmi sincs rendben. Megérdemlem én ezt? Hogy ilyen gyorsan kilábaljak abból, amiben 2 éve benne vagyok? Ez túl gyors. Valami nem stimmel. Ez nekem nem megy. Hirtelen túl tökeletes lett minden. - török ki, és ideges magyarázni kezdek.
- Kicsim. Fogadd el. Mostmár ez is az életed. Megérdemled. Megdolgoztál mindenezért. Keményen. A szüleid is ezt akarnák. - fejezi be, mire lerogyok a kanapéra, s minden idegesség, kétség, és az elmúlt két év szomorúsága a szememen távozik.
Bár normális állasom még nincs, nekem ez is sokat jelent. Hogy van valaki, akire számíthatok, aki mellettem van, és fogja a kezem.
- Most pedig gyere vacsizni, mert utána dolgod van. - kacsint és az ebédlő felé kezd húzni.
- Ugyan mi dolgom lenne? - értetlenkedek.
- Szórakozni mész.
- Mr. Magánnyal? Hányra jön értem a képzeletbeli haverom? Vagy a többiek is jönnek? Mrs. Senkimsincsent egy ideje már nem láttam. Sőt, Mrs. Álombasírommagam is egy ritkább vendégem. - felelem szemet forgatva, és egy falat makarónit csavarok a villámra.
Jól esik így két nap után enni is valamit.
- Mi van?! - rázza a fejét. - Az a helyes fiú jön a haverjaival.
- Jézusom Marie! Te találkozót szerveztél vele a hátammögött nekem?!
- Nem a hátadmögött. Épp szemben álltunk, amikor beszéltem vele.
- Ugyan mikor? - dobom le a villám, és várakozóan tekintek a velem szemben ülő idősebb nőre.
- Tegnap, amikor jöttél le lépcsőn. - falatozik tovább.
- Hihetelen vagy. - eszek tovább.
- De elmész ugye?
- Hülye vagy? Tudod mit tett velem?
- Tudom. De mentségére legyen, hogy be volt drogozva. - emeli fel védekezés képpen a kezeit.
- Mi? Berúgva esetleg.
- Nem. Volt orvosnál, aki kimutatta, hogy partydrog volt a szervezetében neki is és a barátjának is. Itt az orvosi papír. Adott egy példányt. - áll fel az asztaltól, majd az egyik fiókban kezd kotorászni. - Hol van már az a fránya papír.
- Itt. - szólal meg valaki az ajtóban.

1. Fejezet: A Kezdet

Újjab nap, újjab megaláztatás. Ez az életem. Testem folyton mocskos, mit semmi nem tud lemosni. Senki nem ismer igazán. Pletykálnak alaptalanul,  romba döntve ezzel a maradék önbecsülésem. Folyton harcolok, esélytelenül. Az élet kegyetlen, elvett mindent mi kedves volt nekem, mire szükségem lenne.
Könnyes szemmel ülök fel az ágyamban. A kiálló rugó ismét felsértette a hátamat, de miből is vehetnék újat? Fogalmam sincs mit kéne tennem, az életem így is elég szar, nem akarom az egyetlen biztos pontot is elveszíteni. A tükör előtt szemügyre veszem a combom, melyen zúzodások éktelenkednek. Minden zúzodás a megaláztatás jele. Nem én választottam ezt az életet. Ő választott engem.
Óvatosan fedem fel sebhelyes testemet, s szemem oldalamon díszelgő tetoválásra suhan.
"Don't look back, Live your life..."
Feketés hajamba túrok, miközben nagyot sóhajtva megyek a fürdőbe, hátha tisztára mosthatom magam. Bárcsak menne. Még mindig könnyes szemmel állok a zuhany alá, és tusolok le, hiszen nem késhetek el. Akármennyire is megalázó, 19 évesen ide jutottam. A szakadék legszélére. Csak egy lépés és ennyi volt. Minden elveszik, ami valaha az enyém volt, ami körülvesz. Nem tudom melyik a rosszabb. Meghalni, vagy megaláztatásban a testemből élni. Gyorsan magamra kapok valami göncöt és már el is indulok.
Sokan megnéznek, bár nem tudom miért, hiszen a pénzhiány ellenére elég sokat költök ruhákra. A külsőmre mindig is adtam, és bár a házam romokban áll, ránézésre senki meg nem mondaná rólam.
Gyorsan sétálok a munkahelyemre. Belököm az ajtót és a szobámba megyek. A szépen elrendezett ágynemű ezer meg ezer titkot rejt, mely annyi álmatlan éjszakát és megaláztatást okoz. Komótosan veszem át a munkaruhámat, mely elég kivágott ahhoz, hogy a betévedő férfiak egy perc alatt begerjedjenek. Még gyorsan felrakok egy kihívó sminket, majd elhelyezkedem az ágyon és álomba merülök.
Nem sokkal később idegesítő nevetésre ébredek. Kinyitom a szemem és kezemmel már épp megdörzsölném, amikor kostatálom, hogy ki vagyok kötözve. Körülnézek és két 20 év körül fiút látok, akik férfiasságukat a képembe tolják. Tágra nyitom a szemeim, hiszen az a két év alatt, mióta itt vagyok, ilyen még nem fordult elő.
- Fiúk, nem hiszem, hogy ez kellene. - próbálom elfordítani a fejem.
- Szerintem ezt mi döntjük el. - nevet a fekete hajú.
- Nem hinném. - ellenkezem.
- Nem izgat. - feleli a másik, barna hajú, majd elővesz egy kamerát és beszélni kezd. - Nos most egy igen dögös kis kurvát próbálunk ki. Hadd nézzem a fogaidat. - nyúl az államhoz. - Mosolyogj!
- Elég. Nem ez a munkám.
- Szerintem neked ez már mindegy. Annyi faszt, mint te, senki nem látott. - röhög.
- Attól még nem ezért vagyok itt. - rángatom a kezem.
- Leszarom. - nevet tovább.
Kinézek az ablakon. Jó sokat aludtam, hiszen már sötét van. Akkor ez meg magyaráz mindent. Újra a fiúkra nézek. Jobban megvizsgálom őket, szemükön látszik, hogy ittasak. Sőt. Egyenesen csatt részegek, csodálkozom rajta, hogy állni tudnak még.
- Fiúk, álljatok le! - ellenkezem továbbra is.
- Nem. - felelik egyszerre és már is meztelenül fekszenek mellettem.

Kitörő könnyekkel ülök az ágy szélén. Ismét megerőszakoltak, és nem tehettem semmit. A fiúk mellettem már ébredeznek, így feltápászkodok az ágyról és a fürdőbe rohanok. Van itt minden, hogy az idetévedők ne úgy menjenek el innen, ahogy felkelnek. Magamra zárom az ajtót és zokogva dőlök neki.
- Öhm... kérlek nyisd ki az ajtót. - szólongat valaki.
- Minek? Mégegyszer meg akartok erőszakolni, vagy mi? Nekem egyszer elég volt. - bömbölök.
- Nem, csak.... Várj, mi? Úristen. Ez komoly? - hitetlenkedik.
- Szerinted viccelnék ilyennel? - állok fel, és magamra kapom a tegnapi szettem.
Belebújok a magassarkúmba, és kizárva az ajtót lépek ki a ket fiú közé. A fiókhoz sietek, mivel oda rejtettem a vész alapozómat. A főnöknek nem kell látni, mert feljelenti azokat, akik megerőszakolnak, rosszabb esetbe kirúg és egyiket sem akarom. Lerakom a táskám, majd kinyitom a tubust és a csuklómon éktelenkedő ezer meg ezer zúzódásra nyomom, majd óvatosan eloszlatom.
- Ezeket mi csináltuk? - jön oda a fekete hajú, mire szégyenlősen bólintok. - Nagyon sajnáljuk. Hogy engesztelhetnénk ki?
- Hagyd, megszoktam. Hogy hogyan? Mondjuk úgy, hogy békén hagytok. Nem kell nekem senki sajnálata. - vetem oda nekik csípősen, majd elrakva az alapozót kiviharzok a "szobámból" és hazasétálok.
Otthon álmosan dőlök az ágyba, de aludni nem tudok. Ez már a sokadik, hogy megerőszakolnak, mégis olyan mély sebet hagy bennem, hogy félek ott soha nem lesz ép a szívem. Lassan ülök fel, és nézek ki az ablakon. Bár az emeleti szobából nem látom tisztán, de egy autó áll előttem. Az ablakhoz botorkálok, és bebizonyosodik, a szemem nem csapott be. Gondolom nem hozzám jöttek, hisz én itt csak egy szobát bérlek. - Daen, téged keresnek. - szól fel a ház tulajdonosa, megcáfolva ezzel előbbi állításomat.
Belebújok a mamuszomba és célba véve a lépcsőt állok meg végül a ház nappalijában. Szemem a bőrdzsekis srácra vándorol, aki az ajtóban áll. Ismerősek a vonásai, és tudom is honnan. Már épp lépek fel a lépcsőre, amikor a csuklómnál fogva visszaránt.
- Mit akarsz? - sziszegek és kirántom kezem az övéből.
- Bocsánatot akarok kérni. - hajtja le a fejét.
- Elfogadva, szia. - fordulok meg, de megint visszaránt.
- Zayn Malik vagyok, melesleg. - nyújta a kezét.
- Daen.
- Daen? Ennyi?
- Miért mennyi legyen? Azok után amit velem műveltetek? Két éve ez a munkám, de ezalatt senki még csak ehhez foghatót nem csinált velem. A hülye madzagod majdnem felvágta csuklóm, a combom tiszta zúzódás, a hajam fele valahogy nincs a helyén, sőt a fogamból is letört egy darab. Csöppet érdekes. Nem kell sem a bocsánatod, sem a sajnálatod. Húzz innen. - mutatok az ajtóra, majd meg sem várva, hogy kimenjen felviharzok a "lakásomba".
Az ágyamon fekve vizsgálom meg újra meg újra plafont, amelyik bármelyik pillanatban rámszakadhat. Az idő elrohan felettem, olyannyira, hogy kint már sötét van. Az ablakon zörgést hallok. Komótósan sétálok az ablakhoz, ami alatt Zayn áll, és kövekkel dobálja a vékony üveget. Magamra kapva egy bő melegítőt és egy bő pólót rohanok le, hogy ne keltsen fel senkit.
- Mondd, te teljesen megzakkantál?! Mégis mit képzelsz, ki vagy te? - rohanom le azonnal.
- Egy világhírű énekes. - feleli tök természetesen, majd végigmér.
- Oh tényleg, hogy felejthettem el. Te vagy Mr. Malik, aki mindent megtehet. Miért jöttél ide? - vágon csipőre a kezem.
- Hogy megbocsájs.
- Akkor csak az idődet pazarlod.
- Nem hinném. - húz elő egy üveg pezsgőt a kabátja alól.
- Nem igazán szeretem a pezsgőt.
- Nekem nem ezt mondták. - nevet.
Basszus Marie, ezt még megbosszulom.
- Ömmm, oké, talán szeretem. És akkor mi van?
- Hát, ezt megkéne innunk.
- Idd meg magad. És ne dobáld az ablakom kővel, mert 1. kifizeted, 2. kiheréllek. - sziszegem az arcába és visszaindulnék a házba, de ismét visszaránt. - Abba hagynád már ezt a rángatást?
- Igyál velem.
- Naná. Még mit nem.
- Oké, holnap találkozunk.
- Jajj, add ide. - veszem ki a kezéből.
Az üveg nagy durranva adja meg magát, én pedig nagyot kortyolok belőle.
- Hm, finom. - bólintok elismerően, majd átnyújtom neki az üveget.
Ő is mehúzza, de arcát elnézve, annyira nem ízlik neki.
- Nem ülünk le? - biccent a kocsi felé, mire nagy lendülettel pattanok fel a motorháztetőre.
- Tudod, szeretnélek jobban megismerni. - vallja be, miközben a nadrágja gyűrődéseivel játszik.
- Hát, akkor sok sikert hozzá. - biccentek, majd ismét nagyot kortyolok a felémtartott üvegből.
- Miért zárkozól el?
- Nem zárkózok el, csak az ilyenekből már megjöttem.
- Mert? - teszi fel a kérdést, és most rajtam a sor, hogy fejet lehajtva motyogja.
- Mert..., mindenki csak jól meg akar kúrni és ott hagyni. És hidd el, nem olyan felemelő folyton ebben élni. Semmi elkötelezettség. Csak megkúrnak és otthagynak.
- Szóval belőlem is ezt nézed ki? - mered maga elé, majd hirtelen szeme elé kapja a kezét, ahogy egy arra járó autó első lámpája a szemébe világít.
- Nem is ismerlek. És azok után amit tettél, bocs de ez a kép él rólad bennem. - nevetek fel erőltetetten.
- De én nem ilyen vagyok. - győzköd. - És Liam se. Csak, sok volt a pia.
- Ki a franc az a Liam? És amúgy is a pia erre nem mentség.
- A bandatársam.
- Oh, télleg. Bocs, egy időre elfelejtettem, hogy egy világhírű énekes vagy. - rakom le mellé az üveget, majd lepattanok a motorháztetőről és megindulok befelé.
- Legalább a teljes nevedet áruld el.
Sokáig gondolkozom, mire inkább hazudok.
- Chyresan Tomphys.
Egy darabig csak áll ott, majd felhúzza a szemöldökét.
- Oké, Daenerys. Jó kis neveket tudsz kitalálni. - kacsint, majd beszáll a kocsiba és elhajt.
Fejet fogva indulok vissza a házba. A gondolat, hogy nem szabadulok meg tőle ilyen könnyen, egyszerre rémiszt meg és villanyoz fel.
Másnap reggel korán indulok munkába. Egyrészt, a hónapban kb kétszer annyit kerestem, mint általában és ezt szeretném kézhez kapni, másrészt, a tegnapi napot ellógtam. Sietve zárom be magam után az ajtót, és indulok el. Már egy ideje megyek, amikor észreveszem, hogy egy ismerős autó csigalassú tempóban követ. Idegesen állok meg, és fordulok hátra. Egy kapucnis alak szál ki a kocsiból.
- Szia, Daen. Elvihetlek? - mutat az autóra, mire megrázom a fejem.
- Kössz nem, Zayn. - felelem, mire többen is felémkapják a fejüket. - Ömm, ma nem megyek veled a műhelybe. - rögtönzök valamit, nehogy lebukjon.
De egyáltalán miért is akarok segíteni neki? Egy seggfej volt.
- A műhelybe? Jó szöveg. - nevet. - Na szállj be.
Csak azért is megmakacsolom magam, és gyalog indulok tovább.
- Daen, nem vicceltem. - szól ki a lehúzott ablakon.
- Mondd, miért vagy még mindig itt? Mi lenne, ha kihúznád a kéziféket, sebességbe kapcsolnál és elhúznál a picsába. Nem vagyok kíváncsi rád. Történt, ami történt, leszarom. Csak hagyj már. - fakadok ki, és pimasz mosollyal bemegyek a munkahelyemre.
- Jó reggelt Daen.
- Szia Sasha. A béremért jöttem. -támaszkodok a pultra.
- Hónapban a triplája lett. Tegnap két fiú mielőtt elmentek igencsak megdobtak pénzzel. - nyomja a kezembe a borítékot, ami igencsak vaskos.
- Kössz. - sziszegem és a dühtől felspannolva lépek ki az épületből.
Szerencsémre Zayn még mindig ott parkol a kocsival, így belemarkolok a borítékba és a kocsijába hajítom a bankjegyeket.
- Nem kell a mocskos pénzed.
Gyorsan sétálok hazáig, ahol magamra csapom az ajtómat és átadom magam a magánynak. Nem tudok magammal mit kezdeni. A magány lassan felemészt így erőt gyűjtök és kiválogatom a ruháimat, hogy ami nem kell, azt eladományozzam. Nem akarom, hogy bárki a sorsomra jusson. Inkább vegyen magának enni, vagy tetőt a feje fölé. Egy óra múlva két zsákkal sétálok le. Nem túl nagyok a zsákok, az egyikben cipők vannak a másikban ruhák.
- Marie, segítenél? - szólok be a konyhába.
- Persze, ugyanoda viszed? - veszi el az egyik zsákot, és kicipeli az autóhoz. - Menni fog?
- Persze. Köszönöm. - mosolygok rá, majd kiveszem a kezéből a kocsikulcsot, beülök és elhajtok.
A szomorúság úrrá lesz rajtam. Hiába, nem tehetek ellene semmit. A gondolat, hogy egyedül vagyok a nagyvilágban, és nincs aki fogja a kezem elkeserít. Egyedül vagyok a csatatéren az Élet ellen. Egyedül kell küzdenem, de nem fogom sokáig bírni. 'Egyszer mindennek vége'. Mindennek. Az életnek, egy kapcsolatnak, a boldogságnak, a szomorúságnak. Félreállok a kocsival. Arcomat kezembe temetem, és a könnyek végigszántják arcomat. Lehet, hogy gyenge vagyok, de valahol belül mindenki az. A mellkasom őrült tempóban emelkedik fel és le, mikor kiszakadni érzem, kiszállok a kocsiból. Sírva csúszok le az ajtónak támaszkodva, míg fenekem a betont érinti. Egyedül vagyok. Az égre nézek, tekintetem homályos.
- Miért hagytatok itt? Ilyen életet akartatok nekem? A megaláztatást és keserűséget? Miért? Csak ezt mondjátok meg! Hiányoztok. Kibaszottul hiányoztok. Én...... én csak..... élni akartam. Ha tudtam volna, hogy ez lesz... - beszélek akadozva.
Fejemet felhúzott térdemre hajtom és csak sírok.
- Daen? - szólít meg valaki.
- Te mit keresel itt? - állok fel és leporolom a fenekem.
- Jól vagy? - merészkedik közelebb
- Úgy nézek ki, mint aki jólvan? Az életem egy kalap szart se ér, prostituált vagyok, két napja semmit nem ettem, nem tudom miből vettem volna kaját?! Az összes pénzem arra a kurva kibaszott lakbérre megy el, meg persze amit félrerakok, hátha egyszer egy átlagos ember lehetek és mehetek főiskolára. De persze Zayn, jól vagyok. - szállok vissza idegesen a kocsiba és tíz perc után végre elérek a célomhoz.
Nyögve viszem be a két zsákot.
- Szia Clair. - mosolyogok az árvaház egyetlen dadájára.
- Szia Daen. Mi szél hozott? - húzza görbületre ajkait.
- Hoztam pár cuccot a csajoknak. - rakom le a zsákokat.