Igyekszem Mark-ot minnél hamarabb elküldeni, hogy még véletlenül, se találkozzon Zayn-nel. Megbeszéljük, hogy még a héten felkeres az állással kapcsolatban. A pénzemet egy borítékban a kezemebe nyomja, majd sok sikert kíván. Kinyitom az ajtót, hogy kitessékelhessem.
- Akkor majd hívlak - mosolyog, majd búcsúzóul két puszit nyom arcomra és elviharzik. Már épp csuknám be az ajtót, amikor megpillantom Zayn-t a kocsijának támaszkodva. Intek neki, hogy jöjjön be, amíg gyorsan összekapom a táskám, meg iszok egy pohár vizet. Szó nélkül lép be mellettem az ajtón. Követ a konyhába, de nem ül le, hanem az ajtófélfának dől.
- Ez ki volt? - érdeklődik.
- A főnököm.
- Mit akart?
- Kirúgott - engedem meg a csapot és alá tartom a poharat, amíg az megtelik vízzel - Kérsz inni?
- Nem, köszi. Mellesleg, ennek örülnöd kéne.
- Valahogy nem tudok. Ki tudja milyen állást szerez nekem. De azt hittem tudtad, hogy kirúg?
- Honnan kellett volna tudnom? - nevet fel.
- A manageredtől? - kérdezek vissza.
- És neki honnan kellett volna tudnia?
- Onnan, hogy miatta rúgtak ki - vonok vállat, majd nagyot kortyolok a vízből.
- Mi? - túr idegesen hajába.
Én csak vállat vonok, majd a poharat a mosogatóba helyezem, és felkapom a táskám.
- Akarsz még menni vagy elvettem a kedved?
- Mi? Dehogyis. Menjünk - igazítja meg a kabátját, majd félre áll, hogy előre engedjen.
Miután kilépünk az ajtón gondosan bezárom azt, majd a táskámba dobom a kulcsomat.
- Messze van? - érdeklődök, amikor a kocsihoz megy.
- Nincs.
- És miért nem megyünk gyalog?
- Azért - mutat az utca végére, ahol több rajongó közeledik.
- Oké - húzom el a szám, majd inkább gyorsan bepattanok a kocsiba.
Zayn gyorsan beindítja a kocsit, majd kiengedi a kézi féket, sebességbe kapcsol és elindul. Jobb kezét a kormányon, bal kezét a váltón pihenteti*, miközben kicsit felém dől, hogy jobb kezét kinyújthassa.
- Hova megyünk? - pillantok rá, amikor elhagyjuk a rajongókat és a fejemre tolom a napszemüvegem.
- Hozzánk. Nagy ebéd lesz, mindenkinek ott lesz a barátnője, vagy egy haverja és gondoltam meghívlak, ha nem gond.
- Umm, nem hinném, hogy tudok enni.
- Miért ne tudnál?
- Mert a szervezetem még nem nagyon állt rá arra, hogy naponta 5-ször eszek.
- Akkor majd eszel kevesebbet, de ha egyáltalán nem eszel az sem baj, a társaság a lényeg.
- Miért? - vonom fel a szemöldököm.
- Mi miért? - pillant rám egy percre, mielőtt bekanyarodik a felhajtóra.
Leállítja a motort, majd újra rám néz.
- Miért csinálod ezt? Miért érdekel, hogy mi van velem, vagy hogy vannak e barátaim?
- Daen, én tényleg kedvellek. Szeretnélek megismerni és segíteni neked.
- De miért?
- Mert részemről ez akár valami komoly is lehet - néz mélyen a szemembe.
Tekintetét hol szemeimre, hol ajkaimra vezeti, majd lassan kezd közeledni felém. Elég bizonytalanul, de az én arcom is megindul felé, majd ajkait enyémekre tapasztja. Lágyan csókol, sokkal lágyabban, mint a múltkor. Gyengéden alsó ajkamba harap, én pedig már épp megadnám neki a bejutást, amikor a ház bejárati ajtaja kicsapódik. Gyorsan elválunk, így az épp kijövők semmit nem láttak. Elpirosodva húzom végig nyelvem hegyét az ajkaim között, majd követve Zayn példáját kiszállok a kocsiból.
- Sziasztok - köszönök, miközben becsapom az autó ajtaját.
- Szia - köszönnek szinte egyszerre, majd Danielle és még egy lány megindul felém.
Danielle két puszival üdvözöl, a másik lány pedig megáll előttem és illedelmesen nyújtja a jobbját.
- Eleanor Calder.
- Daenerys Quenell - fogadom el, majd ő is ad két puszit.
Mosolyogva állok vissza Zayn mellé, aki kezét derekamra vezeti és úgy tol meg kicsit előre. Szemem sarkából hátra pillantok, de csak kacsint egyet és a bejárati ajtóra szegezi figyelmét. Eleanor után lépek be a már ismerős házba, majd dobom le a cipőmet, és a táskamat is felakasztom a fogasra, egyedül a telefonomat fogom a kezembe. A göndör fiú, azt hiszem Harry a nappaliba invitál, ahol mindenkinek meg van a helye, egyedül én állok ott totál szerencsétlenül és zavarban. Niall int, hogy mellette van még a karfán hely, így hát követve Louis példáját helyet foglalok az említett helyen. Mindenki hangosan sztorizgat, nevetgél én pedig csak kapkodom a fejem ide-oda, nem tudom számon tartani mikor ki beszél. Néha felnevetek egy-egy vicces részlet hallatán, de nem igazán tudok hozzászólni a témához. Az egyik nagy nevetés közben Niall a homlokát a karomhoz dönti, mintha ezer éve ismerne. Egy másodpercig tart csupán a meglepődöttség, a helyét átveszi az öröm, amiért ilyen közvetlenek és befogadóak velem kapcsolatban.
- Na vájúhoz! - csapja össze a kezét Niall, miután letörölte röhögéstől kibuggyanó könnyeit.
*direkt írtam így, mivel Angliában a sofőr ül a jobb oldalon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése